Sötét
felhők gyülekeztek az égen, mintha előre tudták volna, hogy érkezésem egy
hatalmas veszély előfutára. Az emberek pedig mit sem tudtak erről, pedig akár
az ő életüket is megváltoztathatják a történések, ha ismerik azt a személyt, akit én is meg akarok
találni. Őmiatta jöttem el ilyen messzire, ő miatta szöktem meg, hogy
figyelmeztessem, és megvédjem.
Szöul
egyik hatalmas épületének a tetején álltam, és úgy kémleltem a tájat. Egy
személyt jöttem megtalálni, de nem gondoltam volna, hogy ilyen hatalmas ez a
város. Segítség nélkül esélytelen, hogy megtaláljam. Semmi nyom nem utalt arra,
hogy hol él – azt is csak nagy nehezen tudtam kideríteni, hogy Szöulban lakik.
Minden
egyes porcikám sajgott a kínzásoktól, még így is kész csoda, hogy sikerült
elszöknöm. A legnagyobb kockázatot mégis azzal vállaltam, hogy azt az utálatos
eszközt is meg kellett szereznem. Ha az az ő
birtokában maradt volna, akkor a tervem rögtön romba dőlt volna. Viszont
ötletem sem volt, hogy hol rejthetném el anélkül, hogy ő visszaszerezze.
Megráztam
a fejem, ahogy újból eszembe jutottak az utóbbi évek borzalmas emlékei. Nem
most volt itt az ideje, hogy elgyengüljek. Feladatom volt, amit akár az életem
árán is teljesítenék, hogy megállítsam őt.
De ehhez segítségre volt szükségem, amit már tudtam is, hogy kitől szerzek.
Diadalittasan
elmosolyodtam, majd még egyszer utoljára végignéztem a szemem elé táruló tájon,
mielőtt eltűntem volna, akár a kámfor.
